Köszöntelek kedveseim, Kryon vagyok, a Mágneses Szolgálattól. Nagyszerû, hogy
itt lehetek ismét, ma este, e nyárnak kezdetén. Egy új energia árad el a Földön.
Ez, a nemek közti barátság energiája. Ez, egy nagyon nehezen uralható energia.
Ma este, sok szeretetet hozunk lábaitokhoz. Spirituális vezetõitek
segítségével(akik hódolattal és szeretettel mellettetek állnak), meg fogjátok
tapasztalni az önfelfedezésnek egy utazását, egy belsõ utazást, amely által
felszabadítjátok az egót és saját lelketekké váltok ebben az életben. Nagyon,
nagyon sok szeretet létezik. Nagyon sok szeretet áramlik Afrika és Cape Town
felé, mivel
számos új energia érkezik. Az elmúlt év során nagyon sok, nehezen megemészthetõ
energia létezett, de, az integrálással egy idõben, a jutalom is megjelenik.
Sokan közületek nehéz idõszakokon mentetek át, ebben az évben. Nagy kihívásokkal
és nehéz helyzetekkel kerültetek szembe. Beléptetek ezekbe a helyzetekbe és
helyt álltatok abban, amit tennetek kellett. Ha,nem rendeztétek el, akkor máskor kell majd
elrendezzétek ezt, mivel a kihívások újra meg újra vissza fognak térni, addig
amíg le nem gyõzitek azokat. Ebben a teremben vannak néhányan, akik helyt állnak a kihívásokban, belsejükbe
tekintenek és saját igazságukban járnak, egyre autentikusabbá válnak. Egy új
világ vár titeket a sarkon túl: a jövõ év elején, valóságotok teljesen meg fog
változni, egy teljesen új világot, egy fantasztikus, új nézõpontot, egy teljesen
új létezési módot teremtve. Itt az ideje, hogy belépjetek ebbe az új világba,
melyben önmagatok barátaivá váltok. Szeretni fogjátok az önmagatokkal való
létezés helyzetét és örülni fogtok magatoknak. Ha elvégeztétek mûveteket és
beléptetek igazságotokba,a kihívások is kevesebben lesznek, melyekben helyt kell
állnotok.
Jobban fogtok bízni magatokban és képesebbek lesztek igazságotokba belépni, és
önmagatokkal barátságot kötni, mivel egy új világba léptek be, ahol végtelen
öröm és béke létezik. Akkor, amikor kihívásokkal találkoztok, szívetekben
bizalom lesz,mivel tudjátok, hogy képesek vagytok legyõzni és túllépni rajta.
Minden egyes kihívás után, melyben helyt álltatok, sok ajándék fog megjelenni.
Erõsebbé, bölcsebbé, intelligensebbé, szeretetteljesebbé és gondoskodóbbá váltok.
Ezekkel az energiákkal testetek belsejében, sokkal könnyebb lesz számotokra
önmagatok barátaivá válni, igazán szeretni, tisztelni magatokat és önmagatoknak
lenni, felelõssé, autentikussá lenni, életetek minden területén. Amikor nem
rendelkeztek egy helyen mindezekkel az adottságokkal, akkor e tény hatással lesz
majd életetek minden területére. Azért vagytok itt, hogy egy jobb helyet
teremtsetek ebbõl a világból, elsõsorban önmagatok számára, majd azután a
körülöttetek lévõk számára. Karácsony ünnepe közeledik, ez az öröm idõszaka,
azonban sok ember életében ez nem örömet jelent, hanem nehézségeket, mivel talán
nincs pénzük és magányosak. Minden tapasztalat különbözõ, mindenik személy
esetében: nem létezik két, azonos tapasztalattal rendelkezõ ember. Õk, különbözõ
módokon tapasztalnak. Ma este, egyre mélyebbre fogunk vezetni titeket, lelketek belsejébe, hogy
összekapcsoljunk titeket Énetek azon részével, aki a ti belsõ barátotok, azon
részetekkel, amely barátságról álmodik és képes szeretni és tisztelni egy másik
személyt, és képes engedélyezni annak a személynek, hogy plátói módon szeressen
és tiszteljen titeket, semmiféle szexuális utalás
nélkül, és képesek vagytok megtartani az illetõ személy szívét, mint ahogyan õ
is képes megtartani a tiéteket, ott, ahol biztonságban érezhetitek magatokat
ezzel a személlyel, mint ahogyan õ is biztonságban érzi magát veletek.
Egyeseknek könnyû a barátság, míg másoknak nehéz megõrizni a korlátokat és
kapcsolatot fenntartani, megérteni egymást és kölcsönösen támogatni, gondoskodni
és vezetni, hogy egy különleges úton járják be a világot - mely úton
kényelmesen, és biztonságban érzitek magatokat. Megkérünk, csukjátok be szemeteket és hatoljatok be bensõtökbe. Határozottan
szorítsátok lábaitokat a padlóhoz és engedélyezzétek összekapcsolódásotokat a
Föld Anyával, gyökér csakrátokon át, és az Ég Atyával, korona csakrátokon
keresztül. Engedélyezzétek e két energia átáramlását testeteken, hogy
bensõtökben egyesüljenek és egymással össze -kapcsolódjanak. Engedjétek, hogy
oda vigyenek titeket, ahová akarjátok, hogy áramoljanak. Engedélyezzétek az
elmének, hogy választása szerint bárhová menjen... Engedélyezzétek a szívnek,
hogy megnyíljon és összekapcsolódjon mindenkivel e teremben, miközben
szívetekbõl szeretetet küldök és kaptok, saját szívetektõl, az egységtõl és a
teremben lévõk szeretetébõl. Mi a barátság? Egy kapcsolat egy másik személlyel,
mely más mint a férj-feleség közti viszony, egy ettõl teljesen különbözõ
kapcsolat. Ha sikeres férj vagy feleség vagytok, akkor ugyanilyennek kell
lennetek egy barátságban is, tisztelnetek kell a másik személyt és
gondoskodjatok róla, képesen arra, hogy megértsétek õt és önmagatokat,
gondoskodva a másikról és önmagatokról. Egy másik személy barátjaként, egyre barátságosabbak lesztek önmagatokkal. És
nagyon fontos az, hogy önmagatokkal barátságban legyetek, hogy képesek legyetek
önmagatokhoz vonzani azokat a dolgokat, melyeket igazán kívántok önmagatok
barátjaként. Önmagatokkal barát lenni, az önmagatok szeretete elõtt áll: ez az
önszeretet elõtti lépés, - mely egy nagyon fontos lépés. Tehát, engedélyezzétek
magatoknak azt, hogy behatoljatok a múltba és megfigyeljétek a régi barátságokat,
a megjövõ és távozó barátságokat, a sikeres barátságokat és azokat, melyek
csupán haveri viszonyok voltak. Bárhol, ahol egy régi barát iránti megbocsátásra
van szükség, engedjétek a megbocsátás energiáját e régi barátságba áramolni
szíveiteken keresztül, és az egykori barát szívén keresztül. Miért mentetek
tovább? Tulajdonképpen, mi történt? Képesek voltatok valaha, barát lenni?
Engedélyezzétek, hogy erre a helyre vigyenek titeket, a barátság terébe, a
szeretet terébe, a méltóság és a kölcsönös tisztelet terébe. Bárki máshoz
hasonlóan, ha elveszítettetek egy barátot a múltban vagy megsebzett titeket
valaki, akiben barátként bíztatok, egy sebhely/heg maradt szívetekben, és
nehezebb lesz új barátságokat kötni számotokra az elkövetkezõ években.
Engedélyezzétek elméteknek, hogy dagályként kiáradjon, mint az óceán a partra,
emlékezve elmúlt barátaitokra, emlékezve azokra az emberekre, akikrõl
gondoskodtatok.... Talán, egy ellentétes nemû személy barátságotokat akarta,
azonban ti valami mást akartatok. Nagyon sok nehézség létezik, egy ellentétes
nemû személlyel való barátságban, mivel ha egyszer átléptétek a barátság vonalát,
ez másvalamivé alakul át, ha szex is van benne. Nagyon fontos az, hogy legyenek az ellentétes nemhez tartozó barátaink, hogy
plátói módon képesek legyünk szeretni és gondoskodni egy ellentétes nemhez
tartozó személyt. Ha gyermekkorotokban soha nem mutatkoztak elõttetek az
ellentétes nemû személyek iránti korlátozások,akkor nem lesznek korlátaitok, nem
fogjátok tudni hogyan bánjatok ezekkel a határokkal, de, mint minden ezen a
bolygón, a korlátok is energetikai szintûek és ha nem rendelkeztetek velük,
akkor a szellem elhozhatja nektek, ha ezt kívánjátok.
Engedélyezzétek, hogy a szeretet kiáradjon testetekben, azokra a helyekre, ahol
szükség van erre! Mint mindig, ezen üzenetek által, mi félreállítjuk a
testetekben és pszichikumotokban található blokkokat. Sokszor felteszitek a
kérdést magatoknak, miért nem nyerhetitek el ezt a dolgot. Csupán figyeljétek
meg azt, hogy mivel rendelkezhettek és mivel nem, az ellentétes nemûekkel való
barátságotokhoz kötõdõ problémák eredményeként. Csak figyeljétek.
Hatoljatok be elõször szándékotok által, egy másik dimenzióba, és haladjatok
elõre az a hely fele, ahol igazi barátok tudtok lenni önmagatokkal, mely térnek
mély jelentõsége van. Ebben a teremben mindenki, a Szellem feldolgozása. Engedélyezzétek a szeretetnek
áramlását testetekben, részeiteket megnyitva, hogy a barátságot befogadhassátok.
Engedélyezzétek összekapcsolódásotokat, a Szellem által, régi és új
barátságokkal, régi és új szerelmekkel. Hatoljatok be egy új világba, mivel az
új világ sokkal hamarabb eljön és megjelenik, mintsem valaha elképzelhettétek
volna. A gyógyulás sebessége felgyorsul, amint egyre több mágneses változások
történnek a Földön, egy új dimenzió felé hordozva a bolygót. Ti, mindannyian,
akik önmagatokkal dolgoztok, sokkal gyorsabban fogjátok látni az eredményeket a
feldolgozás vagy a gyógyítási ülések után, szinte azonnal egy új világ
megjelenését és egy új tudat hullámot fogtok látni szemeitek elõtt, mely igényel
majd néhány lépést, ám ezek a lépések sokkal könnyebben fognak majd jönni.
Képesek lesztek két vagy három lépcsõfokot ugrani egyszerre (egy bizonyos idõ
intervallumban).
Engedélyezzétek magatoknak a belépést ebbe az új világba, ahol sokkal
összekapcsoltak vagytok, ahol érezni fogjátok, hogy ide tartoztok és ahol, az
Egység, boldogság és öröm tere létezik. Mindenik lény ezen a Földön egyedül jön,
és egyedül távozik. A halál szintén egy illúzió, mivel mi mindannyian az
Istenség részei vagyunk, mi mindannyian a kölcsönös
összekapcsolódás részei vagyunk, mi, mindannyian Egyek vagyunk itt, a Földön.
Engedélyezzétek az energiáknak, hogy átáramoljanak szíveiteken, és oda
áramoljanak, ahová szükséges. Bármit is mutat majd a Szellem, elmétek szemein
keresztül, bármilyen gondolataitok is jönnek, engedélyezzétek a szeretet
kiáradását ezekre a helyekre. Bármit is fog a Szellem mutatni nektek, elmétek szemei által, bármilyen
gondolataitok is jönnek, engedélyezzétek a szeretet kiáradását ezekre a
helyekre. Egy új kormányzás közeleg ezen a bolygón, egy másfajta létezés, egy
különbözõ megértés, egy új fajta elõrehaladás… a kormány lassan cselekszik, de,
amint energiáitok növekednek, és elkezdtek belépni valóságotokba, melyet ti
magatok választottatok, akkor ennek tükrözõdnie kell a vezetésben, a bolygó
elõrehaladási módjában. Most sokan nagyon hamar rájönnek arra, hogyan teremtsék
meg saját valóságukat, és mit tegyenek ahhoz, hogy a dolgok életükben
megtörténjenek. Természetesen, ez egy viszonylag kis arány, mivel kevés ember
létezik, aki igazán megérti a teremtés és megnyilvánulás mûvészetét, melyben egy
kis tóba dobott kavicshoz hasonlóan, a víz felszínén keltett hullámok elérik a
környezõ világot, mindenkit, aki ott van saját valóságot teremteni, mindenkit,
aki tudja hogyan élje meg saját álmait. Ez a világ változik, ez a világ mindig
is változott. Minden folyamatosan változni fog és fejlõdik. Mindannyian, új
lényekké váltok, egy új létezésben, ahol megteremtitek saját valóságotokat,
melyben egyre kevesebb negatív energia van, mely valóságban egyre több a
szeretet és az autentikusság, mely valóság iránt egyre nagyobb érdeklõdést
mutattok, egy valóság, melynek megnyilvánításáért a Földre jöttetek. Mindannyitoknak vannak ajándékaitok e Föld számára, és ki kell terjeszkednetek
ajándékaitokban, és azzá kell válnotok, akiknek lennetek kell, ezeknek az
ajándékoknak megnyilvánításához. Sokszor el kell engednetek a dolgokat,
felszabadítva azokat. Hagyjátok elmenni a dolgokat, hogy újak jövetelét
engedélyezhessétek! Engedjétek a Szellemnek, hogy elmétek szeme elé hozza azt,
amit el kell engednetek és amit be kell fogadnotok…. Legyetek csupán azzal a
valakivel, vagy valamivel, akit/amit el kell engednetek! Csupán legyetek abban a
térben, a fenntartás terében, és engedélyezzétek, hogy testeteken és szíveteken
átáramoljon a megbocsátás, szeretet és feladás energiája…! Engedélyezzétek
elõrehaladásotokat, bármi is lenne álmotok, és bármit is akarnátok, hogy
szívetekbe bejöjjön, bármi is lenne az út, melyen önmagatok barátaivá lehettek….
A megbocsátás, szeretet és feladás, energiái engedni fogják számotokra, hogy
mindazt elengedjétek, aminek mennie kell. Bizonyos módon, önmagatoknak egy részének bocsátotok meg, egyik részeteknek
engedélyezitek, hogy ismét közeledjen hozzátok. Hagyjátok elmenni azt, ami már
nem szükséges az életetekben. Hozzatok szeretetet saját szívetekbe, terjesszétek
ki a szeretet energiáját egyre inkább szívetekben, és saját életetek, egy
teljesen új világba fog belépni, ahol a lehetetlen álmot megélhetitek.
Engedélyezzétek a körülöttetek lévõ energiának felerõsödését, hogy az új álomban
lehessetek… milyen lesz életetek mostantól kezdve pár hónap vagy egy év múlva,
egy teljesen új világban, melyrõl álmodtatok, ahol nyugodtak és önmagatokkal
megbékéltek lesztek, és ahol valóban kiegyensúlyozottak, függetlenül attól, hogy
körülöttetek mi történik. Ha valóban kiegyensúlyozottak lesztek, általában csupa
jó dolgok fognak körülöttetek történni! Önmagatoknak egy mágikus valóságot
fogtok teremteni.
Engedélyezzétek szívetek megtisztulását és felszabadulását és engedjétek
elmenni! Engedélyezzétek energiátok kiterjedését és engedélyezzétek magatoknak,
hogy egy új valóság felé mozduljatok! Kedveseim, ez által az energiával, egy új
világ, új tapasztalatok felé viszünk titeket. Mindenik új tapasztalat
nehézségeket hordoz, melyekkel nem mindig tudtok boldogulni, azonban ez egy
tanulási probléma: amint felszabadítjátok emócióitokat, egy új világ fog érkezni
hozzátok.
Kedveseim, haladjatok jól! Isten megáldjon titeket és vigyázzatok! Kryon most
visszavonul. |